«

»

okt 29

Kovács történelmi Eb-címe

A 13 éves Kovács Ádám Zsolt nagy fölénnyel megnyerte a 85-ös szuperkrossz Európa-bajnokságot. Ő az első magyar krosszos, aki Eb-címre volt képes. (Hegyi András)

Kovács Ádám Zsolt a fiatal kora ellenére már a magyar motokrossz történetének az egyik legsikeresebbje, hiszen 6 éve folyamatosan szállítja a trófeákat a nemzetközi porondról. A kétszeres világbajnok, a holland John van den Berk mentoráltja idén teljesíti az első szezonját a 85 köbcentiben és azonnal be is gyűjtötte az eddigi karriere legnagyobb sikerét, amely egyben történelmi jelentőségű is. Ő az első magyar szuperkrossz Európa-bajnok.
Kovács Ádám Zsolt a magyar motorkerékpársport, a magyar motokrossz egyik legnagyobb tehetsége. Fiatal kora ellenére már egy nemzetközileg is elismert krosszos, aki az osztrák, a cseh, a német, a holland és a belga versenyeken, bajnokságokban aratott sikerei mellett az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is nagyon sikeres. Az 50 köbcentis korszakában a magyar bajnoki címek mellett az osztrák kupában is elsőségekre volt képes. Aztán következett 3 év a 65-ben, ahol folyamatosan főszereplője volt az Európa-bajnokságnak valamint a világbajnokságnak is. 2014-ben a 9. helyen zárt az Eb-n. Míg 2015-ben vb-n ezüstérmes lett. Idén felköltözött a 85-be, ahol szinte folyamatosan szállítja a sikereket. A motokrossz Európa-bajnokságon a 7. helyen végzett. A német Junior Kupában a 6. helyet szerezte meg. Megnyerte a cseh bajnokságot – 2014-ben már volt cseh bajnok a 65-ben is. Míg az idén első ízben kiírt 85 köbcentis szuperkrossz Európa-bajnokságon fantasztikus teljesítményt nyújtott.
A hollandiai Arnhemben rendezett viadalon a magyar HTS KTM csapat versenyzője már az edzéseken is főszereplő volt, majd a döntőben ellenállhatatlanul motorozott a vadonatúj 85-ös szuperkrossz Eb-n, ahol 12-15 éves fiatalok szerepelhettek. Az edzésen az 5., az időmérőn a 7., míg a kvalifikációs futamban a 2. helyen végzett. A 10 körös döntőben – 15 fős volt a mezőny – Kovács Ádám Zsolt az 5. helyen kapta el a rajtot, majd fél távnál az élre állt és közel 7 másodperces előnnyel nyert. Honfitársunk tehát a történelmi vb ezüstérme után megszerezte a magyar motokrossz első Európa-bajnoki címét is.
Kovács Ádám Zsolt a korosztályában egyértelműen a világ egyik legjobbja. Az eddigi pályafutása alatt folyamatosan gyorsul fel kategóriáról kategóriára. Folyamatosan egyre nagyobb sikerekre képes. Nagyon sokoldalú, hiszen a motokrossz mellett a szuperkrosszban is a nemzetközi elithez tartozik. Kovács Ádám Zsolt 2017-ben még marad a 85-ben. A ráckevei krosszos előtt, – aki a legtöbb idejét Hollandiában tölti-, nagyszerű jövő állhat, hiszen már több gyári csapat megkereste az ajánlatával.

(motocross.vasarhely.hu)