«

»

nov 07

Bajnoki Kecskeméten.

Ez is igen régi történet, amikor még Kecskeméten is OB-t rendeztek:

Egykor,a legenda szerint a Kecskemét melletti tsz legelő helyén. régen, nagyon régen egy tenger-
szem terült el, és ebből ,,nyomódott ki” az a lapály, amelynek ma „Kőrösi-nyomás” a neve. Igy
mondta ezt el egy idősebb munkásőr, miközben az egyik ugratónál vigyázta a kecskeméti motorsport-szurkolók testi épségét. Szükség is volt erre, mert mindenki az első sorból akarta látni a cross-bajnokság résztvevőinek ugrásait.

Ha távirati stílusban kellene a Bács-Kiskun megyei MHS-versenyéről beszámolni, akkor azt így jellemezhetnénk: – szép idő, jó pálya. gördülékeny rendezés, mély homok, pontos bonyolítás, kevés por, töméntelen sör, jó hangosítás, rossz tájékoztatás és sok néző. (Lehettek 10-12 ezren, bizony többen, mint a fővárosban.) Hiába no. a vidék – az még igen.

A legnagyobb mezőny a 125-ösökből verbuválódott. Aki azonban csodát várt, az csalódott, mert élővé vált a papírforma. Mindkét futamban Petró András úgy állt az élre, hogy onnan kidönteni senkinek sem sikerült, ámbár a miskolci Csató igencsak próbálkozott ezzel. Ők ketten külön versenyt futottak.

A legközelebbi jövő nagy ígérete, az ajkai MHS versenyzője, Simon Ferenc ismét kitett magáért. A második futamban vezető helyen is volt, de a nagyra tartott DOT-márka sebességváltója elromlott és ezért visszaesett. Harangvölgyit is a rendetlenkedő váltó vetette vissza.

Az ajkaiak másik erőssége, Csicsics Péter, a 350-es géposztályban gondoskodott a váratlan eredményről, első lett. A favorit Gál Tibor (Dózsa) kétszer is bukott önhibáján kívül és így elesett a kecsegtető győzelemtől. Legjobban a vásárhelyi Kátai Albert járt, aki 2. helyével kellemesen lepte meg földijeit.

A félliteresek futama ugyancsak a vidékiek sikerét hangsúlyozta ki. A hódmezővásárhelyi Técsy biztosan utasította maga mögé a Dózsa bajnokát, Máté Sándort.

Ebben a versenyágban a vidékiek nemcsak a lelkes szurkolók számát illetően kerültek az élre, hanem amint láttuk, a versenyeredményekben is megelőzték a fővárosiakat.