«

»

nov 24

Elhunyt Juhász István, a „hétéltű ember”

Példakép. Sportember. Motorversenyző. Hős. Elszánt. Fanatikus. Mosolygós. Gyerekszerető. Kapitány. Hagyománytisztelő. Barát. Sporttárs. Egyetlen névvel lehet mindezt összefoglalni: Juhászpista. (Mórócz Károly írása)

Régi újságokat lapozgatok, az egykori Dolgozók Lapját. Egy különleges versenyt szerveztek 1988-ban. Magyarországról és az akkori szocialista táborból a 34 éves tatabányai Juhász István utazhatott el a rajthoz, Dakarba. Akkor is, azóta is mindenki így ismerte-szólította: Juhászpista. Le Passeport Pulsion, szabad fordításban A hősök visszatérése, kegyetlen nyolctusa 21 napon át. Szörfözés Szenegál partjainál 90 kilométeres távon. Motorozás Afrikában 3500 kilométeren át. Gyaloglás a sivatagban, a táv 150 kilométer. Ezt követően quad-dal 2200 kilométer következik a Földközi-tengerig. Katamaránra szállnak, irány Európa, Szicília. Átússzak a Messinai-szorost az olasz csizma orráig. Egy hétig kerékpároznak Itáliában, összesen 1300 kilométert. Zárásként maratoni futás, Franciaországban érnek célba a hősök. Juhászpista a tizedik helyen, amatőrként a profik között. (A gyilkos verseny során a 150 indulóból mindössze 16-an értek célba, négyen életüket vesztették, ketten maradandó sérülést szevedtek.)

Nem véletlenül lett a Megszállottak Klubjának tagja Besenyei Péterrel és Fa Nándorral.
Kollégámmal, Péntek Sándorral könyvet írtunk akkoriban róla, A hétéltű ember címmel. Egyfajta polihisztornak számított sportolóként, hihetetlen elszántsággal, szinte emberfeletti energiákat mozgósítva készült és versenyzett. Legyőzte a sivatagot, a kilométereket, az időjárást. Száz szó az akaratról – ez volt a könyv borítóján. Az akarat mellé most tegyük hozzá a végtelen szeretettel párosuló erőt, a kíváncsiságot és az örök vágyat a világ, no meg önmagunk megismeréséről.

Tucatnyi különleges teljesítménye közül kiemelkedik az 1995-ös motorozása a Himalájában, Nepálban. Magassági világrekordot állít fel 6183 méterrel. Csaknem egy évtizeddel később, újabb kihívások elfogadása és leküzdése után mondja: – Minden ember teljes életet kíván élni, és nekem ehhez szükségem van az ilyen próbákra. Az igazi veszélyérzet, a fizikai és lelki tehertétel lehetőséget kínál arra, hogy az ember igazán megismerje önmagát. Ez a legfontosabb az egészben, önmagunk megismerése. Mert a körülöttünk lévő világgal gyermekkorunktól fogva ismerkedünk, sokat tudunk róla, de olykor felvetődik a kérdés: ki az az ember ott a tükörben?
Azt tapasztaltam, hogy a Himaláján olyan kérdésekre találtam meg a választ, amelyekre a hétköznapokon nem sikerült. A távoli Ázsiában természetes neki, hogy időt szakít egy főhajtásra Kőrösi Csoma Sándor sírjánál. Tiszteli, őrzi a hagyományokat és erre bíztat mindenkit szép szóval, no és persze példát mutatva. Járja az országot-világot, de a Tatai Patarán minden év májusának végén találkozhatunk vele. A Pálffy Kompánia Lovas Bandérium kapitánya, hagyományőrző egyesület elnöke.

Az utóbbi mondatokban sajnos átváltottam múlt időbe. Villámcsapásként érkezett a hír: Juhász István tragikus hirtelenséggel elhunyt egy távoli országban. Nem búcsúzunk, Pista, hiszen szereteted, állandó mosolyod, példamutatásod velünk marad. Erőt ad a hétköznapokra és az ünnepekre, útmutatást a teljes élethez.

(Ui: Feleségével régen készültek a zimbabwei útra. A családi kiruccanás azonban tragikus véget ért: – miközben Zimbabwe egyik utcáján autóztak, végzetes balesetet szenvedtek. A motoros meghalt, felesége kórházba került.- Mi is megdöbbeve vettük a tragikus hírt, hiszen büszkén mondhatjuk, hogy egy kiváló jó barátot vesztettünk el. Egy alkalommal részt vett a Czuczi Roland emlékére rendezett vásárhelyi Versenyautó és Versenymotor kiállításunkon, kivételes sportteljesítményei elismeréseként pedig 1996- ban Roland-díjba részesült.)