«

»

dec 09

Visszapillantó: BBK 1984

A hódmezővásárhelyi motokrosszsport szinte egyidős a sportág kialakulásával. A múlt emlékezetes versenyei közül hazai szempontból a Béke és Barátság kupa 1983-as fordulója volt a legkiemelkedőbb, ahol a vásárhelyiekből álló 125-ös válogatott győzni tudott, de az igazi nagy versenyre a következő évben, 1984-ben került sor, amikor ismét Vásárhely kapta a rendezés jogát. A verseny lényege az volt, hogy akkoriban a hivatalos világbajnokságot kizárólag a nyugati országokban rendezték és ennek volt ellenpárja a szocialista tömb BBK-versenysorozata a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, Kuba és Magyarország részvételével. Nálunk is ekkor volt a sportág aranykora, Németh Kornél, Gyurászik László neve fémjelezte a korszakot.

Mire 1984. julius 24-én Vásárhelyre érkezett a sorozat, már lement a szovjet, csehszlovák és lengyel forduló és a magyar királykategóriás csapat a harmadik helyen állt. A vásárhelyi pálya olyan volt, mint máskor, komisz és nehéz: a szikes talaj betonkemény felületét cementfinomságú por takarta. Rengeteg néző lepte el a pályát, depólátogatás, autogramvadászat vette kezdetét a bolgár vb-bronzérmes Rangelovtól, Németh Kornéltól és a többi ásztól.

A 125-ös csapat egy évvel korábban a vásárhelyi fordulón nyert ugyan, de már az edzéseken látszott, hogy ezúttal ez nem jön össze. A 250-esek viszont remekeltek: Gyuászik mindkét futamát megnyerte. Németh Kornél iszonyatos küzdelmet vívott minden körért, a csehszlovák Drozda, a szovjet Hudjakov és a bolgár Nikolov minden eszközt felhasznált, hogy megkeserítse az életét. Végül Nikolov belemanőverezett egy vízzel telt gödörbe, Drozda motorjára meg feltekeredett száz méter pályaszalag, így az első futamban Némethet intették le másodikként.
Németh Kornel küzdött az elemekkel. A másodikban Gyurászik a rajtnál “felejtette” a mezőnyt, Németh meg belekeveredett. Nagyon fáradt volt, senkitől sem zavartatva bukott, aztán elfékezte magát és kicsuszott a pályáról. Halász László, a csapat harmadik embere egy esés után kiállt, ám két befutó csapattag kellett ahhoz, hogy az eredményt értékeljék, így Németh – bár nagyon szenvedett – visszatért a pályára.

Az utolsó előtti körben Hudjakov Voszhodjanak hátsó kerekében elpattogtak a küllók. A magyar csapatfőnök rohant a pálya túlsó oldalara, hogy jelezze Némethnek a helyzetet, aki egy utolsó nagy hajrába kezdett. A stopper 14 másodperc különbséget mutatott, ám kizártnak látszott hogy az a kerék kibirja… De kibírta, így egy motorhosszal Kornél előtt intették le a már lépésben botladozó Hudjakovot. A depóba már nem tudott begurúlní, tizenhat ép küllő maradt a kerekében.

A csapatversenyt így is a magyarok nyerték és négy forduló után a BBK történetében először vezettek az összesítésben Csehszlovákia, a Szovjetunió és Bulgária előtt. Az év végén pedig Németh Kornélnak köszönhetően egyéniben és csapatban is magyar arany született.