«

»

jan 29

Tomac 5. győzelme

Megvan az idei harmadik győztes. A gyári kawasakis Eli Tomac feltámadt és hengerelt. (Hegyi András)

Az első három fordulóban a legnagyobb csalódást egyértelműen Eli Tomac okozta. Ken Roczen és Ryan Dungey mellett előzetesen ő lett kikiáltva az egyik legnagyobb esélyesnek az idei 450-es szuperkrossz sorozatban. Azonban Tomac még éremre sem volt képes az első 3 viadalon. Folyamatosan bedurrant az alkarja, folyamatosan visszaesett a versenyeken, folyamatosan kudarcélményei lehettek. Sőt! Hiszen hétről hétre egyre hátrébb végzett. Egy 5. hellyel nyitott, majd a 6. helyen intették le, míg a 3. fordulóban csak a 8. helyen ért célba.
A 4. fordulóban viszont egy csapásra egy vadonatúj Tomacot láthattunk. Akinek nem voltak ellenfelei. Úgy nyert, mint Ken Roczen az idénynyitón. Tomac is fölényes rajt-cél győzelmet aratott, méghozzá óriási, közel 12 másodperces különbséggel. Ráadásul Tomac volt az egyetlen, aki egy perc alatti köridőkre volt képes. Tomac a 450-es szuperkrossz karriere 5. győzelmét aratta. A másodikat Kawasakival. Ő lett a 11. kawás, aki legalább 2 idényben képes volt nyerni a szuperkrossz királykategóriájában.
Tomac győzelme nagyon meggyőző volt. Feltűnően meggyőző! Most már csak az a kérdés, hogy ezt a formáját milyen hosszan tudja megtartani. Hiszen csak így lehet esélye Dungey ellen! Aki ugyebár most szombaton nem remekelt, de mégis a 3. helyen végzett.

Kawasaki versenyzők, akik legalább 2 idényben nyertek a királykategóriás szuperkrosszban
Jeff Ward – 8 idényben nyert a Kawasakival (1984, 1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1991)
Ryan Villopoto – 6 (2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014)
James Stewart – 4 (2005, 2006, 2007, 2008)
Mike LaRocco – 4 (1992, 1993, 1994, 1995)
Mike Kiedrowksi – 3 (1993, 1994, 1995)
Jim Weinert – 3 (1976, 1977, 1979)
Ron Lechien – 3 (1987, 1988, 1989)
Jeff Emig – 3 (1995, 1996, 1997)
Ricky Carmichael – 2 (2000, 2001)
Chad Reed – 2 (2014, 2015)
Eli Tomac – 2 (2016, 2017)