«

»

Már 15

Tomac 5. győzelme

2016 után ismét bevette Daytonát Tomac. Lement 10 forduló, a felét a vezérkawasakis nyerte meg. (Hegyi András)

Volt ellenfele Eli Tomacnak. Jeremy Martin fantasztikusan ment a gyári Hondával a karriere első 450-es viadalán, az első 450-es szuperkrossz versenyén. Az első 10 körben vezetett Tomac előtt. A verseny második felében viszont Tomac vette át az irányítást és közel 18 másodperces előnnyel diadalmaskodott. 2016-ban Daytonában Tomac az első kawasakis győzelmét szerezte meg, míg idén Mike Kiedrowski, Ricky Carmichael és Ryan Villopoto mellett a 4. kawasakis lett, aki legalább kétszer nyert a floridai pályán, amely kultikus a szuperkrosszban, hiszen ez az egyetlen helyszín, amely minden idényben benne volt a naptárban 1974 óta. A legsikeresebb Carmichael itt a maga 5 győzelmével.

Tomac tehát 10 versenyből 5 győzelmet jegyzett, Ő a 13. krosszos, aki ilyen teljesítményre volt képes. Tomac előtt Bob Hannah, Mike Bell, Mark Barnett, Ricky Johnson, Jean-Michel Bayle, Jeremy McGrath, Damon Bradshaw, Ricky Carmichael, Chad Reed, James Stewart, Ryan Villopoto és Ryan Dungey nyerte már meg az első 10 forduló legalább felét. Míg az idei a 32. olyan szezon, amelyben valaki az első 10 fordulóban legalább 5 győzelmet aratott. 27 idényben a 10/5-ös mutató elég volt a bajnoki címhez, ellenben 5 szezonban ez a teljesítmény nem volt elég a bajnoki címig.

Akik az első 10 fordulóban legalább 5 győzelmet arattak egy királykategóriás szuperkrossz idényben

1977 – Bobb Hannah (Yamaha) 10 forduló/6 győzelem, bajnok
1978 – Bob Hannah (Yamaha) 10/6, bajnok
1979 – Bob Hannah (Yamaha) 10/6 bajnok
1980 – Mike Bell (Yamaha) 10/5, bajnok
1981 – Mark Barnett (Suzuki) 10/5, bajnok
1983 – Bob Hannah (Honda) 10/5, nem bajnok
1987 – Ricky Johnson (Honda) 10/4, nem bajnok
1988 – Ricky Johnson (Honda) 10/7, bajnok
1989 – Ricky Johnson (Honda) 10/5, nem bajnok
1991 – Jean-Michel Bayle (Honda) 10/6, bajnok
1992 – Damon Bradshaw (Yamaha) 10/5, nem bajnok
1993 – Jeremy McGrath (Honda) 10/6, bajnok
1994 – Jeremy McGrath (Honda) 10/7, bajnok
1995 – Jeremy McGrath (Honda) 10/7, bajnok
1996 – Jeremy McGrath (Honda) 10/10, bajnok
1998 – Jeremy McGrath (Yamaha) 10/5, bajnok
2000 – Jeremy McGrath (Yamaha) 10/7, bajnok
2001 – Ricky Carmichael (Kawasaki) 10/8, bajnok
2002 – Ricky Carmichael (Honda) 10/6, bajnok
2003 – Ricky Carmichael (Honda) 10/7, bajnok
2004 – Chad Reed (Yamaha) 10/7, bajnok
2005 – Ricky Carmichael (Suzuki) 10/7, bajnok
2006 – Ricky Carmichael (Suzuki) 10/6, bajnok
2007 – James Stewart (Kawasaki) 10/7, bajnok
2008 – Chad Reed (Yamaha) 10/6, bajnok
2009 – James Stewart (Yamaha) 10/7, bajnok
2010 – Ryan Villopoto (Kawasaki) 10/5, nem bajnok
2011 – Ryan Villopoto (Kawasaki) 10/5, bajnok
2012 – Ryan Villopoto (Kawasaki) 10/5, bajnok
2013 – Ryan Villopoto (Kawasaki) 10/5, bajnok
2016 – Ryan Dungey (KTM) 10/5, bajnok
2017 – Eli Tomac (Kawasaki), 10/5, ?