«

»

máj 20

Tomac nagy esélye

Dungey visszavonult, Roczen sérült, azaz Tomac a legnagyobb ellenfelei nélkül várhatja a 450-es National rajtját. A papírforma alapján idén meglehet a vezérkawasakis első 450-es bajnoki címe. (Hegyi András)

Amerikában szokás szerint nincs szünet. Két héttel a szuperkrossz befejezése után most szombaton már rajtol a 46. amerikai motokrossz bajnokság. A 450-ben biztosan új bajnokot avatnak. Ugyebár két korábbi bajnok, a 3-szoros 450-es National bajnok Ryan Dungey és a kétszeres 450-es National bajnok Ken Roczen hiányzik a mezőnyből. Dungey ezen a héten befejezte a pályafutását – 2010 és 2016 között volt állandó tagja a 450-es Nationalnek – , míg a tavalyi bajnok német Roczen a szuperkrosszon elszenvedett súlyos sérülése miatt kihagyja a Nationalt is.

Dungey és Roczen nagy riválisa, Eli Tomac tehát elvben kivételes helyzetbe került. Egyértelműen ő a legnagyobb név a 450-es National rajtja előtt. Az első számú esélyes. Hogy miért? 2016-ban Dungey sérülése után csak ő tudott nyerni Roczen ellen. Míg idén Tomac fantasztikus volt a szuperkrosszban. Ő nyerte a legtöbb versenyt, szintén második lett az összetettben. Más miatt is kiemelkedik a mezőnyből. Neki van a legtöbb győzelme. A szuperkrosszt figyelembe véve pedig tavalyhoz képest egyértelműen felgyorsult.
Most már csak el kell viselnie az esélyesek terhét. Illetve kiegyensúlyozottnak, kiegyensúlyozottabbnak kellene lennie. Ugyebár ennek hiánya miatt vesztett Dungey ellen a szuperkrosszban. Tomacnak azonban saját maga mellett oda kell figyelnie több riválisára is. Hiszen vannak olyanok, akik igenis veszélyesek lehetnek rá.

A legnagyobb ellenfele a gyári KTM-es Marvin Musquin lehet. A francia tavaly újoncként már a 3. helyen zárt a tabellán és már 5 dobogóra is képes volt. Emellett többször le is győzte Tomacot. Musquin pedig a szuperkrosszban már megmutatta, hogy sokkal gyorsabb, mint tavaly.

A mezőnyben egyébként Tomacon kívül még 3 olyan versenyző van, aki győzött a múltban a királykategóriás Nationalben. A gyári KTM-es Trey Canard sérült. Justin Barcia az első suzukis idényében még dobogóra sem volt képes a szuperkrosszban. Míg Tomac csapattársa, Joshua Grant az egyetlen sikerét még 2009-ben aratta.
Tomac esélyeit növeli, hogy Canard mellett más nagy nevek is sérültek, illetve többen sérülés után kezdik meg a Nationalt. A KTM-es Davi Millsaps és a suzukis Phil Nicoletti sérült. Míg a suzukis Weston Peick és Broc Tickle, valamint a hondás Cole Seely a szuperkrosszon elszenvedett sérülése után tér vissza.
Tomacnak azonban nem csak Musquin lehet a riválisa. A tavalyi 250-es National bajnok Cooper Webb ugyan az első 450-es szuperkrossz szezonjában nem remekelt, ám mindenképpen oda kell rá figyelni gyári yamahásként. Ugyebár a másik gyári yamahás Chad Reed nem indul a Nationalben, neki csak a szuperkrosszra szól a szerződése. A gyári husqvarnás Jason Anderson viszont igenis veszélyes lehet Tomacra. Már tavaly is többször Tomac előtt végzett a dobogón a Nationalben. A szuperkrosszt pedig ugyebár győzelemmel zárta. Blake Baggett a szuperkrosszban sikeres szezont mondhat magának KTM-es újoncként, míg a múltban ő már volt dobogós is a 450-es Nationalben. Amerikában az egyik lehetséges meglepetésnek tartják.

Mások is szeretnének meglepetést okozni. A skót Dean Wilson a 450-es karriere alatt először kezd meg egészségesen egy 450-es motokrossz idényt. Azaz optimista lehet. A hondás Christian Craig 2014 után versenyzik ismét a 450-es Nationalben, miután a sérült Roczen motorját megkapta. Nagy lehetőséget kapott a gyári Hondánál. A veterán ecuadori Martin Davalos debütál a 450-es Nationalben. Ráadásul Wilson és Anderson társaként a gyári Husqvarnánál. A gyári suzukis Justin Bogle viszont azzal lenne a legelégedettebb, ha sokkal jobb szezonja lenne, mint a szuperkrosszban, ahol is a legjobb 10-be is csak nagy ritkán jutott be.