«

»

Júl 08

Elhunyt a 2-szeres világbajnok Carlqvist

Gyászol a motokrossz vb. Rövid betegség után július 7-én 63 éves korában meghalt a kétszeres világelső svéd Hakan „Carla” Carlqvist. (Hegyi András)

Carlqvist a 70-es és a 80-as évek egyik legnagyobb sztárja volt. A nagyon agresszív vezetési stílusával tűnt ki, míg az egyik közönség kedvenc is volt. Carla az egyetlen svéd motokrosszos, aki két különböző kategóriában is képes volt a vb-aranyra, míg ő az egyetlen svéd, aki Yamahával nyert 500-as vb-címet.
Carlqvist tehetséges labdarúgó, sí versenyző és jégkorong játékos is volt, aki elég későn, csak 16 évesen kezdett el motokrosszozni. Olyannyira tehetséges volt, hogy több éven keresztül párhuzamosan krosszozott és hokizott is profiként. A motokrossz vb alatt is. A vb-n 1974 és 1988 között szerepelt. A 250-es és az 500-as géposztályban versenyzett, 1979-ig a 250-ben, majd az 500-ban. Tagja volt a gyári Ossa, Husqvarna, Yamaha és Kawasaki csapatnak is.

A legnagyobb sikereit a Huskyval és a Yamahával érte el. A Husqvarnával 1979-ben 250-es világbajnok lett, majd 1983-ban a Yamahával ért a csúcsra az 500-ban. 1980-ban és 1981-ben vb-harmadik volt az 500-ban. Összesen 21 nagydíjgyőzelmet aratott. A 250-ben 6-szor, az 500-ban 15-ször nyert. A Husqvarnával 6, a Yamahával 14, a Kawasakival 1 nagydíjgyőzelemre volt képes.

Carlqvist legemlékezetesebb győzelme a karriere utolsó sikere volt. 1988-ban az 500-as Belga Nagydíjon a legendás Namurban a 2. futamban 50 másodperces előnnyel vezetett, amikor is verseny közben megállt egy pohár sörre. Carlqvist kettős futamgyőzelemmel diadalmaskodott a privát Kawasakijával. Carla a visszavonulása után sajnos teljesen eltávolodott a motokrossz vb-től.