«

»

jan 06

A 45. szuperkrossz bajnokság menetrendje

Marad a 17 fordulós lebonyolítás. Csak az USA-ban lesznek viadalok. 2017-hez képest 3 helyszín módosul. Míg egy vadonatúj stadion mutatkozik be. (Hegyi András)

Sok szóbeszédet lehetett arról hallani, hogy az amerikai szuperkrossz bajnokság, amely egyben ugyebár a szuperkrossz vb is, akár 22 fordulós is lehet a jövőben. Nos, ebből egyelőre semmi nem valósult meg, hiszen 2018-ban is marad a megszokott 17 fordulós naptár, amely azonban mégis megváltozott 2017-hez képest. Kikerült a naptárból a kanadai Toronto valamint az amerikai Detroit és East Rutherford is. A legnagyobb kanadai város 2015 után került ki a naptárból. Ez pedig azt jelenti, hogy a szuperkrossz vb 2018-as sorozatát csak az USA-ban rendezik meg. Detroit, a Motorváros 2013 után nincs benne a szériában, míg East Rutherford szintén 2013 óta hiányzik először.
Houston, Tampa Bay és Foxborough viszont ismét fogadhatja a legfontosabb amerikai motorkerékpáros sorozatot. A Massachusetts-állambeli Foxborough 2016 után tér vissza. A 4. legnagyobb amerikai város, a texasi Houston 2015 után szerepel ismét a szuperkrossz programjában. Míg a floridai Tampa 1999 után került vissza a naptárba.
A Georgia-állambeli Atlanta, ahogyan 1989 óta mindig, idén is benne van a menetrendben, azonban immár nem a legendás Georgia Dome fogadja a szuperkrossz mezőnyét. 1993 és 2017 között a Georgia Dome volt az a hely, amely a legtöbb nézőt fogadta a szuperkrossz történetében. A Georgia Dome tartja a szuperkrossz nézőszám rekordját: több mint 71 ezer néző váltott jegyet az egyik idényben. A Georgia Dome azonban nincs többé, novemberben lebontották. Helyette egy sokkal nagyobb stadionban, a Mercedes Benz Stadionban rendezik majd meg az atlantai szuperkrossz versenyt.

A 45. szuperkrossz bajnokság naptára

Január 6. (Anaheim, Kalifornia)
Január 13. (Houston, Texas)
Január 20. (Anaheim, Kalifornia)
Január 27. (Glendale, Arizona)
Február 3. (Oakland, Kalifornia)
Február 10. (San Diego, Kalifornia)
Február 17. (Arlington, Texas)
Február 24. (Tampa, Florida)
Március 3. (Atlanta, Georgia)
Március 10. (Daytona, Florida)
Március 17. (St. Louis, Missouri)
Március 24. (Indianapolis, Indiana)
Április 7. (Seattle, Washington)
Április 14. (Minneapolis, Minnesota)
Április 21. (Foxborough, Massachusetts)
Április 28. (Salt Lake City, Utah)
Május 5. (Las Vegas, Nevada)