«

»

jan 21

Savatgy végre bajnok akar lenni

Joey Savatgy még sosem kezdett ilyen jól a szuperkrossz karriere alatt. A 4. és a 2. helye után immár győzött is. Ő nyerte meg a 125/250 szuperkrossz bajnokság történetének az első 3 futamos döntőjét. (Hegyi András)

A 24 éves Joey Savatgy veterán a 250-es szuperkrosszban. 2013-ban debütált, az idei már az 5. szezonja a kiskategóriás szuperkrosszban – 2014-ben sérülés miatt nem szuperkrosszozott. Savatgy nagy név, hiszen 2016-ban és 2017-ben is csak az utolsó fordulóban vesztette el a bajnoki címet. Idén viszont végre bajnok akar lenni. Ezt jól mutatja, hogy még sosem kezdett ilyen jól. Az idei első szezonja, amikor 2 dobogóra volt képes az első 3 fordulóban. Idén van a legtöbb pontja 3 forduló után.

Savatgy 2013-ban egy 13., egy 9., egy 18. hellyel nyitott. 2015-ben egy 3., egy 5., egy 4. hellyel kezdett. 2016-ban egy 8., egy 2., egy 4. helyet szerzett. 2017-ben megnyerte a szezonnyitót, majd egy-egy 4. és 6. helyre volt képes. Idén a szezonnyitón elrontotta startját, a 4. helyig zárkózott fel. A 2. fordulóban már vezetett is, végül a 2. helyen zárt. Míg most szombaton két győzelemmel és egy 2. hellyel ő nyerte meg az első 3 futamos kiskategóriás szuperkrossz viadalt. Karriere 5. sikerét ünnepelhette.

Savatgy a diadalával az 5. kawasakis lett, aki legalább 3 egymás utáni szezonban volt képes győzni a 125/250 szuperkrossz történetében. A rekorder a skót Dean Wilson, aki zsinórban 4 szezonban tudott győzni. Wilson abszolút rekorder, hiszen ő az egyetlen a kiskategóriás szuperkrosszban, aki 4 egymás utáni idényben is képes volt győzelmet aratni.

Savatgy egyébként nem igazán jó szájízzel kezdte az idényt, hiszen ő Keleten akart versenyezni és nem Nyugaton. Ez a rossz szájíz azonban egyelőre nem látszik a teljesítményén, hiszen egy olyan idényben listavezető, amely nagyon kiegyensúlyozott eddig. A 250-es Nyugati-parti szuperkrossz bajnokságban 2012 után fordult elő ismét, hogy az első 3 fordulóban 3 különböző győztes legyen. Nyugaton eddig 11 ilyen idény volt (1986, 1987, 1990, 1993, 1994, 2000, 2002, 2005, 2006, 2012, 2018), míg Keleten csak 6 olyan szezon volt (1988, 1993, 1995, 1996, 2011, 2016), amikor 3 különböző győztessel rajtolt az idény.

Kawasakisok, akik legalább 3 egymás utáni idényben tudtak nyerni a 125/250 szuperkrosszban

Dean Wilson (2011, 2012, 2013, 2014)
Jeff Matiasevich (1987, 1988, 1989)
Ryan Villopoto (2006, 2007, 2008)
James Stewart (2002, 2003, 2004)
Joey Savatgy (2016, 2017, 2018)