«

»

feb 05

Anderson 2. győzelme

Az idei legizgalmasabb versenyen Anderson megnyerte a párbajt Roczen ellen. (Hegyi András)

Mindenféle értelemben az eddigi legjobb verseny volt idén az 5. forduló. Tele volt fordulatokkal, hatalmas ellentétekkel, fantasztikus izgalmakkal, káprázatos egyéni teljesítményekkel, valamint emlékezetes eseményekkel. Az 5. forduló pedig elsősorban a gyári husqvarnás Jason Anderson miatt vált emlékezetessé. Egy elveszettnek hitt viadalt nyert meg. A 2. forduló után győzött ismét.
Anderson azonnal javított azt követően, hogy a 4. fordulóban nem tudott dobogóra állni. Pedig többszörös nehézségek után tudott diadalmaskodni. Az időmérőn csúnyán bukott, a motorja pedig durván megütötte a hátát. Egész este alatt fájdalmakkal küszködött. Ráadásul a döntőben el is rontotta a startját. Azaz tetemes hátrányból kellett felzárkóznia.
Anderson azonban idén bombaformában van eddig. A verseny első felében megmotorozta a versenybeli leggyorsabb kört – csak ő tudott 51 másodperc alatti kört. Végig nagyon agresszív volt – a gyári KTM-es Marvin Musquinnel volt egy ütközése is, a francia el is esett, Musquin és Anderson viszonya egyre hűvösebb lesz. Anderson a 12. körben zárkózott fel a 2. helyre, ahonnan elkezdődött számára a verseny második fele. A gyári hondás Ken Roczen elleni párbaj.

Előbb Andersonnak egy közel 4 másodperces hátrányt kellett ledolgoznia, ami sikerült neki. Ezt követően pedig jöttek a még nagyobb izgalmak az utolsó körökben. Anderson és Roczen felejthetetlen párbajt folytatott. Sokáig Roczen tűnt a győztesnek, az utolsó körig a német vezetett. Az utolsó 24. körben azonban Anderson vette át az irányítást. Mindketten a határon motoroztak, rendre hibáztak is. Végül 0.839 másodperces előnnyel Anderson diadalmaskodott.

Anderson egyértelműen a legjobb formában van az első 5 forduló alapján. Nagyon kiegyensúlyozott, 5 forduló 4 dobogó, a legrosszabb helyezése egy 4. hely volt. Vert helyzetből is fel tud állni.
Az 5. fordulóban még Roczen és a privát KTM-es Blake Baggett lehetett elégedett. Roczen ugyan még mindig vár az idei első győzelmére, azonban a mostani volt mégis az idei legjobb versenye. Baggett pedig az idei első dobogójának örülhetett a 3. helyével.

Musquin és főleg a gyári kawasakis Eli Tomac viszont nagyon csalódott lehet. A francia sokáig a 3. helyen motorozott, ám az Andersonnal való ütközése miatt meg kellett elégednie a 4. hellyel. Tomac még rosszabbul járt. Nagyon rosszul rajtolt. A felzárkózása pedig nem sikerülhetett. Előbb csapattársával, Joshua Granttal ütközött, majd a yamahás Justin Barcia lökte ki alóla a motort. Tomac visszaesett az utolsó helyre, ahonnan csak a 13. helyig tudott felzárkózni. Tomacot lekörözte Anderson! Tomac a tabellán visszacsúszott a 12. helyig, ahol már 52 pontos a hátránya Anderson mögött. Tomac helyzete még mindig nem reménytelen, ám az tény, hogy nagyon nehéz dolga lesz Anderson ellenében.