«

»

feb 11

Anderson dupla

Az 5. forduló után a 6. fordulóban is a gyári husqvarnás nyert. Csak ismételni lehet: még sosem motorozott ennyire jól a 450-ben. (Hegyi András)

Jason Anderson egyelőre olyan magabiztos, mint a 2014-es idényben, amikor is bajnok lett a 250-es Nyugati-parti bajnokságban a KTM nyergében. 2014 után aratott ismét egymás után két győzelmet az Ember (El Hombre). Azaz a 450-ben tényleg a legjobb formájában húzza a gázt. Először duplázott, míg először aratott 3 győzelmet egy idényben.
Jól rajtolt, majd a fél távnál az élre állt és nagyon magabiztosan diadalmaskodott. Anderson Ryan Dungey és Jimmy Ellis mellett a 3. krosszos, aki egy nem japán motorral egymás után legalább 2 győzelmet aratott egy 250/450 szuperkrossz szezonban. Míg Dungey és Ellis mellett Anderson szintén a 3. krosszos, aki egy nem japán motorral legalább 3 győzelmet aratott egy királykategóriás szuperkrossz szezonban. Anderson azonban amiatt lehet nagyon elégedett, hogy 6 forduló után már 28 pontos előnnyel rendelkezik az élen.

Anderson azelőtt a yamahás Justin Barcia előtt vezet, aki idén még nem volt képes győzelemre. Anderson a legnagyobb nevek ellenében pedig még nagyobb előnnyel vezet. A KTM-es Marvin Musquin ugyan ismét dobogós lett a szezonnyitó után, azonban 45 pontos a hátránya a 8. helyen. A hondás Ken Roczen a 4. helyen áll 39 pontos hátránnyal. Azonban Roczen legnagyobb baja az, hogy egy balesetben eltörte a jobb kézfejét, pontosabban a kézközépcsontját. A kawasakis Eli Tomac viszont tömegbukásba keveredett a rajtnál, ugyanúgy kiállt, mint az idénynyitón. Tomac csak a 12. helyen áll a tabellán és már 77 pontos a hátránya.

Akik legalább 3 győzelmet arattak nem japán motorral egy 250/450 szuperkrossz idényben
Jimmy Ellis (Can-Am) 4 győzelem (1975)
Ryan Dungey (KTM) 4 (2012), 8 (2015), 9 (2016), 3 (2017)
Jason Anderson (Husqvarna) 3 (2018)

Akik egymás után legalább 2 győzelmet arattak nem japán motorral egy 250/450 szuperkrossz idényben
Jimmy Ellis zsinórban 4 győzelem (1975)
Ryan Dungey 2 (2012), 3 (2015), 3 (2016)
Jason Anderson 2 (2018)