«

»

feb 28

Tomac mint Stanton és Barnett

Tomac a 17. győzelménél tart a királykategóriás szuperkrosszban. Befogta Jeff Stantont és Mark Barnettet. Tomackal ellentétben 17 győzelemmel mindketten bajnokok voltak. (Hegyi András)

A gyári kawasakis Eli Tomac hullámvasút versenyt mutatott be. Versenye három részből állt. Jól rajtolt, majd nagyon hamar az élre állt a gyári yamahás Cooper Webb ellenében. Úgy tűnt, hogy el is tud húzni. Nem így történt. Sőt! A gyári KTM-es Marvin Musquin és a gyári suzukis Justin Hill elleni csatában (Hill első ízben versenyzett a 450-es bajnokságban, profiként ez volt a második 450-es viadala, az első 450-es versenye a 2014-es Monster Energy Kupa volt, amikor KTM-mel motorozott) visszaesett a 3. helyig. Aztán Hill bukott, Musquin pedig elhúzott. A franciának több mint 2 másodperces előnye is volt. Tomac hosszasan üldözte Musquint, majd több körön át párbajoztak is, amelyet Tomac nyert meg. Ugyanis Tomac a 16. körben az élre állt, majd nagyon felgyorsult és elhúzott.

Tomac begyűjtötte az idei 4. győzelmét, amivel ismét jelezte, hogy még egyáltalán nem mondott lett a bajnoki cím lehetőségéről. Az összetettben a 10.-ről feljött a 7. helyre, 70 helyett 65 pont a hátránya. Még ugyan hátravan 9 forduló, ám a 65 pont ledolgozása nem lesz könnyű az éllovas Jason Anderson ellenében. A gyári husqvarnás nagyon kiegyensúlyozott, hiszen Tampában is bemutatott egy felzárkózást a 3. helyig.

Stanton 17 győzelme
A 6-szoros bajnok 1987 és 1994 között versenyzett a szuperkrossz királykategóriájában. Összesen 113 versenyen szerepelt. Az első győzelmét 1989-ben a 26. viadalán ünnepelte meg. Míg az utolsó sikerét 1993-ban a 99. versenyén aratta. Csak Hondával nyert, 17 győzelme 3 bajnoki címre volt elég a szuperkrossz királykategóriájában. A legalább 3-szoros bajnokok közül Stantonnak van a legkevesebb győzelme.

Barnett 17 győzelme
A négyszeres bajnok Bombázó 1978 és 1985 között versenyzett a szuperkrossz királykategóriájában. Összesen 91 viadalon indult. Az első győzelmét 1979-ben a 9. versenyén, míg az utolsó sikerét 1985-ben a 86. viadalán aratta. 16 alkalommal Suzukival, míg egyszer Kawasakival diadalmaskodott. Az utolsó győzelmét szerezte meg a Kawasakival. Barnett 17 győzelme egy bajnoki címre volt elég a szuperkrossz királykategóriájában. Az egyszeres bajnokok közül Barnett nyert a legtöbbször.

Tomac 17 győzelme
Tomac két forduló lefogása alatt 3 korábbi bajnokot is befogott a győzelmi örökranglistán. A 16-szoros győztes francia Jean-Michel Bayle után Tomac utolérte Stantont és Barnettet is. Stantonhoz és Barnetthez képest Tomac hamarabb jutott el a 17. győzelméhez, azonban velük ellentétben még mindig nincs bajnoki címe a szuperkrossz királykategóriájában. A 72. versenyén szerezte meg a 17. sikerét.