«

»

ápr 27

Tomac új rekordja

2017 után 2018-ban is Eli Tomac nevéhez fűződik a legtöbb győzelem a 450-es szuperkrosszban. Míg 2017 után 2018-ban sem lett bajnok a gyári kawasakis. Tomac ezzel a teljesítménnyel az első lett, aki két egymás utáni idényben sem tudott bajnok lenni annak ellenére sem, hogy ő szerezte meg a legtöbb győzelmet. (Hegyi András)

2018 a 11. szezon, amelyben nem az versenyző lett a bajnok, aki a legtöbb győzelmet jegyezte. 2018 előtt 1976-ban, 1983-ban, 1985-ben, 1987-ben, 1990-ben, 1992-ben, 2003-ban, 2006-ban, 2010-ben és 2017-ben is vesztes lett az a krosszos, aki a legtöbb győzelemre volt képes. Ebben a 11 szezonban pedig összesen 11 olyan versenyző volt, akik hiába nyertek a legtöbbször, mégsem lettek bajnokok. Tomac előtt Jimmy Ellis, Marty Smith, Bob Hannah, Ron Lechien, Ricky Johnson, Damon Bradshaw, Jean-Michel Bayle, Chad Reed, James Stewart és Ryan Villopoto vesztett úgy el bajnoki címet, hogy egy szezonban ő diadalmaskodott a legtöbbször. A 11 versenyző közül Bradshaw és Tomac két idényben is hasonlóképpen nem lett bajnok, azonban Bradshaw és Tomac között mégis van különbség.

Tomac az egyetlen, aki zsinórban két idényben nem lett bajnok annak ellenére sem, hogy a legtöbbször nyert. Bradshaw 1990-ben és 1992-ben nem lett bajnok annak dacára sem, hogy a legtöbbször győzött.