«

»

dec 12

Cairoli legyőzte Rossit

Rossi ugyan 7. alkalommal megnyerte a Monza Rally Show-t, azonban a verseny utáni mini viadalon, a Masters’ Show döntőjében Cairoli győzött a Doktor ellenében. (Hegyi András)

A hétvégi 39. Monza Rally Show-n nagyon elégedettek lehettek a motorosok. Valentino Rossi óriási fölénnyel zsebelte be az olaszországi versenyen a karriere 7. sikerét. A Doktor 2006, 2007, 2012, 2015, 2016 és 2017 után diadalmaskodott ismét. Antonio Cairoli a nagyon előkelő 5. helyen végzett, egyben megnyerve a kategóriáját is. Míg az első raliján résztvevő Chad Reed, aki Cairoli csapattársa volt, a 28. helyen zárt.

Rossi, aki 1997 óta szinte minden szezonban ott van Monzában, idén egy bivalyerős Ford Fiesta WRC-ben ülhetett. Megkapta a WRC Plus autót, amellyel menetelt. A legfölényesebb sikerét aratta a Monza Rally Show történetében. A 9 szakaszból 8 etapon Rossi nyert, míg a 8. szakaszon holtversenyben lett első. Több mint egy 1 perc 7 másodpercet vert a ralivilágbajnokságban versenyző finn Teemu Suninenre, aki ugyebár a gyári Ford csapat tagja. Suninen egy pillanatra sem volt ellenfele Rossinak. A Masters’ Show döntőjében azonban Cairoli meglepetésre jobb volt nála.

A 39. Monza Rally Show-n nem voltak egyenlők a feltételek. Négy csapat ugyanis technikai előnyben lehetett. Rossi és három csapattársa, Suninen, valamint az olasz Roberto Brivio és Alessio Salucci – ők mindketten Rossi barátai és mindketten a MotoGP-ben dolgoznak – , megkapta azokat a Ford Fiesta WRC Plus autókat, amelyek 80 lóerővel erősebbek voltak a WRC 1600 autóknál. Rossi és a három csapattársa ennek megfelelően ki is emelkedett a mezőnyből. Suninen a 2., Brivio a 3., Salucci a 4. helyen végzett az összetett. Cairoli nem lehetett riválisa a WRC Plus autóknak, a 9-szeres világbajnok a Monza Rally Show-n az 5. helyen végzett egy WRC 1600 autóval. Monzában Cairolinak ez a második legjobb eredménye, 2017-ben a 4. helyen zárt. Cairoli folyamatosan kritizálta is a Monza Rally Show idei szabályait. Ennek dacára mégis elégedett lehet. A Hyundai i20 volánja mögött nagyszerűen szerepelt. A Monza Rally Show három szakaszon befért a legjobb háromba: az utolsó szakaszon a 2. helyen végzett. A Masters’ Show-n pedig meglepte Rossit is. A 4 körös versenyben – egy kör 1.5 kilométeres volt – Cairoli 59 századmásodperccel legyőzte a verhetetlennek tartott Rossit.
Cairoli egyértelműen elégtételt vett a sokkal gyengébb autója miatt, aki 2013 óta folyamatosan indul Monzában, 2015 után másodszorra győzött a Masters’ Show-n. Cairoli a verseny után pedig elmondta, hogy egyre fontosabb lesz a számára az autóversenyzés, hiszen már tárgyalt is a ralicross világbajnokság szervezőivel egy esetleges jövőbeli szereplésről is.

Cairoli csapattársa, a legsikeresebb ausztrál motokrosszos Chad Reed is elégedett lehet. A 97 indulóból a 28. helyen fejezte be a karriere első rali viadalát. Reed az 1. szakaszon a 42., a 2. szakaszon a 44., a 3. szakaszon a 26., a 4. szakaszon 43., az 5. szakaszon a 37., a 6. szakaszon 24., a 7. szakaszon 19., a 8. szakaszon a 33., míg a 9. szakaszon a 46. helyen végzett.