«

»

jún 29

Cairoli: „Még a győzelemre is majdnem esélyes voltam!”

Ne feledjük, Cairoli három törött csonttal versenyzik jelenleg! A csukló- és alkartörése ellenére azonban a Német GP-n már sokkal gyorsabb volt. A 9. helyen végzett. (Hegyi András)

A 8-szoros világbajnok elégedett lehet a németországi teljesítményével. Ugyan volt egy bukása, a többszörös törései még mindig nagyon fájdalmasak, azonban Cairoli mégis nem várt módon teljesített. Mindkét futamban nagyon jól rajtolt. Az 1. futamban azt követően zárkózott fel, hogy a 2. körben volt egy elcsúszása, miután nem tudta kikerülni a pont előtte bukó husqvarnás Todd Waterst. Cairoli azonban a 19. helyről is feljött a 14. helyig. A 2. futamban sokkal jobb volt a szicíliai. Elhozta a rajtot, vezetett is, sokáig az élbolyban motorozott, végül a nagyon előkelő 6. helyen zárt. Az összetettben ugyan a 2. helyről visszaesett a 3. helyig, azonban immár nem 30, hanem csak 17 pontos a hátránya az új éllovas Romain Febvre mögött. Cairoli egyértelműen jól látható módon folyamatosan gyógyul, azaz a 8-szoros világbajnokkal még nagyon is számolnia kell az új sztárnak, a yamahás Febvre-nek.

„Nagyon elégedett vagyok! A vártnál sokkal jobban sikerült a Német Nagydíj. Három töréssel kell még mindig motorozzak. Nagyon nehéz volt így motorozni. Az 1. futamban nagyon jól rajtoltam, azonban az elején inkább arra figyeltem, hogy hogyan reagál a sérült kezem, emiatt több ellenfelemet is magam elé engedtem. Aztán hibáztam is. Volt egy balesetem is Todd Watersszel, amiért több helyet megint visszaestem. Ezt követően be is merevedtem, de ennek ellenére sikerült felzárkózzak. Szerintem ha nem követem el a hibáimat, akkor az első 10-ben tudtam volna végezni. A 2. futam ellenben sokkal jobban sikerült. Elhoztam a rajtot. Nagyon jó ritmusban tudtam motorozni. Vezettem is. Míg a fél távig úgy éreztem, hogy akár nyerhetek is, hiszen folyamatosan az élbolyban motoroztam. Aztán elmúlt a fájdalomcsillapító hatása. Nem tudtam a sérült kezemet tovább a kormányon tartani. Nem tudtam megfelelően irányítani a motorom. Emiatt lelassultam, visszaestem a 6. helyig. Mindent összegezve azonban a várakozásaimon felül sikerült a Német GP.” – nyilatkozta nagyon elégedetten Cairoli, aki nagy fájdalmakkal motorozott Teutschenthalban.

„Mindenki csodálkozik azon, hogy vagyok képes motorozni, versenyezni. Még az orvosom sem hiszi el, hogy vagyok erre képes. Elméletben még a kerékpározás is nagyon fájdalmas lenne. Nemhogy a motorozás! Az orvosom sem tudja megmagyarázni, hogy vagyok képes folyamatosan versenyezni törött kézzel. Az orvosom is csodáról beszél! Én csak azt tudom, hogy folyamatosan fájdalmaim vannak, amiért nagyon össze kell szorítsam a fogaimat, hogy kitartsak a versenyek alatt. A Német GP is a karrierem egyik legnehezebb viadala volt. A pályafutásom alatt már több alkalommal motoroztam sérülten, azonban sérült kézzel, sérült könyökkel nagyon nehéz irányítani a motort. Főleg egy olyan alattomos pályán, mint Teutschenthal. Ennek ellenére sikerült 22 pontot összegyűjtenem, amelyek nagyon fontosak a bajnokság szempontjából. A bajnokság még nagyon hosszú és a sérüléseim dacára sem szakadtam le az összetettben. Csak ismételni tudom, nagyon elégedett vagyok magammal. Most már csak azt remélem nagyon, hogy a sérüléseim egyre gyorsabban fognak gyógyulni!”