«

»

Júl 29

Van Horebeek marad a Yamahánál

Megvan a gyári Yamaha duó 2016-ra. Febvre után Van Horebeek is marad a három hangvillásoknál. (Hegyi András)

A gyári Honda csapathoz hasonlóan (Gautier Paulin, Jevgenyij Bobrisev) a gyári Yamaha alakulat sem változik meg 2016-ban az MXGP-ben. Pedig nagyon ellentétes pletykák keringtek a belga Jeremy Van Horebeekkel kapcsolatban. Voltak, akik szerint a tavalyi vb-második biztosan átköltözik a Suzukihoz. Míg voltak olyanok, akik szerint Van Horebeeket egyáltalán nem akarja elengedni a Rinaldi csapat. A pletykáknak ma lett vége, hiszen a Yamaha bejelentette, hogy egyéves szerződést írt alá Van Horebeekkel 2016-ra. Azaz a Yamaha jövő évi felállása ugyanaz lesz, mint idén, hiszen a vb-éllovas Romain Febvre júniusban már 2017-ig meghosszabbította a szerződését a Yamahával.

A Yamaha tehát egyértelműen bízik Van Horebeekben. Pedig idén a 26 éves belga sokkal gyengébben teljesít 2014-hez képest. Idén az első 13 fordulóban csak egyetlen dobogóra volt képes a krosszos, míg 2014-ben ilyen tájt 11 érme volt és a tabellán a 2. helyen állt.