«

»

jan 27

A 250 sztárjai

Webbnek nagyon nem volt könnyű versenye, azonban a tavalyi bajnok továbbra is veretlen és továbbra is magasan kiemelkedik a mezőnyből.

Webb

A vezéryamahás nagyon nem jól rajtolt. Csak a 7. helyen motorozott a verseny legelején. Míg kapott egy új ellenfelet a hondás Michael Craig személyében. Webb azonban tökéletesen oldotta meg a nehézségeit. Előbb felzárkózott, majd megnyerte az eddigi legizgalmasabb 250-es párbajt. Három körön át fantasztikus meccs volt Webb és Craig között. Folyamatos oda-visszaelőzések, folyamatos block passzok, folyamatos ütközések. A párharcból Webb került ki győztesen, hiszen a viadal utolsó harmadában elhúzott, nem volt ellenfele és hatalmas előnnyel nyert. Webb tehát zsinórban 3 győzelemmel nyitott Nyugaton. Ilyen szezonkezdetre csak egyetlen másik yamahás volt képes még Nyugaton. 1996-ban Kevin Windham nyerte meg az idény első 3 versenyét, amely után bajnok is lett. Nagy meglepetés lenne, ha idén nem Webb lenne a bajnok az első 3 fordulóban mutatott formája alapján.

Osborne

A 2. fordulóban a husqvarnás elpazarolt egy biztos 2. helyet. San Diegóban sokáig vezetett, majd a 2. helyről bukott, csak a 6. helyen intették le. A 3. fordulóban viszont azonnal javított. Egy rossz start után felzárkózott. A hajrában pedig könnyedén szerezte meg a 2. helyet. Zach Osborne az idei második dobogójával az összetettben is feljött a 2. helyre.

Craig

A Craig család megismételte a Hansen család teljesítményét. Donnie Hansen és fia, Joshua Hansen is képes volt dobogóra állni az amerikai szuperkrossz bajnokságban. Míg az elmúlt szombat óta immár a Craig család is elmondhatja magáról, hogy az apa után a fia is érmes lett a szuperkrosszban. Michael Craig után a fia, Christian Craig is dobogós lett a szuperkrosszban. Pedig 2013-ban a sok sérülése miatt már visszavonult Christian Craig, aki idén 2013 után szerepel ismét a szuperkrosszon. A visszatérése azonban egyelőre nagyon sikeres. A 2. fordulóban már képes volt egy 4. helyre, amely a pályafutása legjobb eredményének számított. A 3. fordulóban viszont már begyűjtötte a karriere első dobogóját is a 3. helyével. Ami nem sikerült neki 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban, az idén sikerült neki. Craig egyértelműen a nap hőse volt a 3. fordulóban. Ez még akkor is így van, ha a verseny végére elfáradt. Nagyszerűen startolt. A legtöbb körben ő vezetett. Három körben pedig nagyon emlékezetes módon kényszerítette párbajra a szupersztár Webbet.